Fürdés után, mihelyt kiszabadultak a karjai a kapucnis törölközőből, kurkászni kezdte a karomat.
-Szőlös! - állapította meg, az egyébként teljesen átlagon aluli szőrmennyiségre az alkaromon. Majd felfedezett egy anyajegyet a csuklómon:
-Szösz.
-Ez nem szösz, Zolikám, ez egy ... pötty. (Gondoltam még nem terhelem az alig három éves kis fejében lévő szókincs fiókot mindenféle összetett szóval, amiben anya is van és jegy, és különben is...)
-Milen pött? - és kezdte kapirgálni a kis puha körmével -Tosz?! (ez itt nem felnőtt tartalom, hanem (fordítom) kosz.)
-Nem, ez nem kosz, ez egy (...és beadtam a derekam, jöjjön, aminek jönnie kell), anyajegy.
-Anajegy??? - trillázott, miközben a szemöldöke négy centit ugrott. (sejtettem)
-Neked is van, nézd csak! - mutattam neki a kis szeplőt a szája mellett, és a bokáján lévő pici pöttyöt. Felvett egy kizárólag kicsi gyerekek és gyakorlott jóga oktatók által kivitelezhető pózt, amiben a bokája közvetlenül az orra elé került egy centire. Egész közelről, mélyrehatóan, minden brit kutatót megszégyenítő alapossággal történő szemrevételezés után közölte, hogy:
-Ez nem anyajegy, hanem Zolijegy!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.