...habos sütemény...

Jaj de jó a habos...
...Zolika
hajacska van az ő tetején...
én ilyet puszilok...
ezért én boldog vagyok...
szeretnek az angyalok...

...

ordogocske.jpg

Naptár

2012
<<  >>
jan feb már ápr
máj jún júl aug
sze okt nov dec

Friss topikok

Kézműves ajándékok

2012.07.08. 19:07 Szotyiana

Egy cici, két cici...

Azt gondoltam, hogy az első szavak majd klasszikusan baba, mama, papa és társai lesznek. De a szókincs-bokrocska úgy cseperedett, és hozott minden nap újabb és újabb szórügyeket, ahogy a legintenzívebben megélt érzések akartak kifejezésre jutni.

Az őszi falevelek (tölgyfa levelek) például, amik barnává száradva hevertek az udvaron, hatalmas lapos kövér-lábas bogarakra hasonlítva, teljesen megrémisztették. Őszinte félelemmel az arcán mutatott a két centis ujjával a nagy ismeretlen dologra: "Zeeee!" Hát, talán ez volt az első két hang, ami a legkönnyebb volt számára, de a hangsúlyból értettem: Anya odanézz, mi az a rettenetes ronda nagy valami!! És amikor már nagyon ősz lett, és a kert tele lett "zee"-vel, akkor csak a járdán volt hajlandó közlekedni, majd éles visítással tudatta, ha a harisnyájára szállt, vagy a cipőtalpára ragadt egy falevél: "Ezeeee!!" Később próbáltam összebarátkoztatni faleveleket vele, de rájöttem, hogy egészségesebb ezt a saját útján hagyni menni.


A cicik szerelme két és fél évig tartott. Nagy áhítattal ejtette ki: "Sziszíí!". A mosoly és az éppen csak koordinált mozdulat, amivel próbálta megsimizni, mindent elmondott.
Egy este, a fürdés utáni törölközés alkalmáva
l kezdtem megalapozni a későbbi matematika tudományok kandidátusi előmenetelét, és okító dünnyögéssel számoltam sorban az ujjacskákat, a puha tappancsokat. Próbálkozásom nem volt eredménytelen, Szotyikám megszámolta a világa közepén létező két legkedvesebb dolgot, amit már nevén is tudott nevezni:

-Sziszíí! Tettő sziszíí!

 

 

Szólj hozzá!


2012.07.04. 18:41 Szotyiana

...A Trombituszvirág...

Szotyiherceg a kertben focizott. Keze-lába lobogott, úgy szaladt a labda után, jó esetben el is találta, és végtelen koncentrációval az arcán hol az Udvari Macskát célozta be, hol engem. A kerítésen futó trombitavirágon most kezdenek nyílni a fürtös narancssárga trombiták. Mivel először találkoztak, úgy gondolta illendően ismerkedik:

-Szia! Hod hívnat? - nézett fölfele a zöldből lógó trombitákra. 

-Szia! Én vagyok a trombitavirág! (Anya tombitavirág-hangon)

-Tlombituszvilág!! - fordult felém olyan tekintettel, ahogy csak egy három éves tud, amikor felfedezi, hogy a kertjében nő a mesében tündéreket megmenteni képes varázs Trombitusz.

-És téged hogy hívnak? - kérdezte a virág

-Szatózótánatilla... - tekergette a rövidnadrágja szélét, és olyan zavarba jött a virág-néni kérdésétől, hogy tovább is szaladt focizni.

Egy kapáslövés telibe találta a virágzó bokrot, úgyhogy Szotyikám újdonsült bokor-barátja elhullajtott egy friss virágot. Gyerek kétségbeesetten szaladt oda, leguggolt, a kis tenyerébe tette, forgatgatta, simogatta a szirmokat:

-Jaj nee! Jól vad? Hó düdütted be?

-Háát... - A narrátor meg csak nyökögni tudott, mert hát egy trombita a fejét, vagy a popiját mégsem üthette be...de a megoldás megszületett közben:

-Menné anához! - és visszanyomkodta a lefittyedt virágot az első ágra, amit elért.

Azóta, ha kimegyünk a kertbe, és észreveszi, hogy lehullottak az elvirágzott trombiták, akkurátusan visszahelyezgeti őket a bokorba...

 

 

 

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása