Szotyi Világa

Az én csemetém másfél éves kora óta bölcsis menzán nevelkedik. Ezt részletezhetném, hogy miért alakult így, de az egy teljesen másik, - például: hogyandöglünkbelealakáshiteltörlesztőnkbe című - blog bőséges anyagát tenné ki.

A menza, az menza, akár 1982-t, akár 2012-t írunk, és a mák igen drága, tehát Gyereknek fogalma nem volt, mit tettem elé, amikor élete harmadik évének egyik vasárnapi ebédjénél mákos nudlit kapott a borsóleves után.
Az érv nyomós volt, a kis agyával felmérte azt a fekete-pöttyös halmot, majd tányéralátétostól-nudlistól eltolta magától:

-Nem tell! Toszos!

A Gyerek bizony büdöske, jellegzetes szagocskája van, ami már saját gyártás, és egy "átmulatott" bölcsis nyári nap után egy percig sem kérdés, hogy este mossunk-e hajat, vagy sem.
Az eredményt (értsd: frissen mosott-szárított szöszke álmos buksit) úgy szoktam szagolgatni behunyt szemmel, mint Süsü a mesebeli Bűvös Virágját:

"Ha szereted, viszontszeret,
 ha mosolyogsz, ő is ám!
 Ha bánat ér, megosztozik
 szegény szíved bánatán!
          
 Cirógatod, megcirógat,
 becézgeted – örül ám!
 Szíved vidul, lelked röpül
 csodálatos illatán!

 Orvosság ez minden bajra,
 gondot s a bút űzi ám!
 Szíved, lelked meggyógyítja,
 míg merengsz az illatán! ... "

Amikor Szotyim nagyobbacska lett, már nemcsak hagyta magát szagolgatni, de minden, általa - erre a feladatra - potenciálisnak ítélt személytől el is várta a menetrendszerű szagolgatásos-cirógatást. Egy este ezzel célozta be a mamát:

-Mama! Szadoljál meg, milyen jó ízű vadok!

Fürdés után, mihelyt kiszabadultak a karjai a kapucnis törölközőből, kurkászni kezdte a karomat.

-Szőlös! - állapította meg, az egyébként teljesen átlagon aluli szőrmennyiségre az alkaromon. Majd felfedezett egy anyajegyet a csuklómon:

-Szösz.

-Ez nem szösz, Zolikám, ez egy ... pötty. (Gondoltam még nem terhelem az alig három éves kis fejében lévő szókincs fiókot mindenféle összetett szóval, amiben anya is van és jegy, és különben is...)

-Milen pött? - és kezdte kapirgálni a kis puha körmével -Tosz?! (ez itt nem felnőtt tartalom, hanem (fordítom) kosz.)

-Nem, ez nem kosz, ez egy (...és beadtam a derekam, jöjjön, aminek jönnie kell), anyajegy.

-Anajegy??? - trillázott, miközben a szemöldöke négy centit ugrott. (sejtettem)

-Neked is van, nézd csak! - mutattam neki a kis szeplőt a szája mellett, és a bokáján lévő pici pöttyöt. Felvett egy kizárólag kicsi gyerekek és gyakorlott jóga oktatók által kivitelezhető pózt, amiben a bokája közvetlenül az orra elé került egy centire. Egész közelről, mélyrehatóan, minden brit kutatót megszégyenítő alapossággal történő szemrevételezés után közölte, hogy:

-Ez nem anyajegy, hanem Zolijegy!