A Gyerek bizony büdöske, jellegzetes szagocskája van, ami már saját gyártás, és egy "átmulatott" bölcsis nyári nap után egy percig sem kérdés, hogy este mossunk-e hajat, vagy sem.
Az eredményt (értsd: frissen mosott-szárított szöszke álmos buksit) úgy szoktam szagolgatni behunyt szemmel, mint Süsü a mesebeli Bűvös Virágját:
"Ha szereted, viszontszeret,
ha mosolyogsz, ő is ám!
Ha bánat ér, megosztozik
szegény szíved bánatán!
Cirógatod, megcirógat,
becézgeted – örül ám!
Szíved vidul, lelked röpül
csodálatos illatán!
Orvosság ez minden bajra,
gondot s a bút űzi ám!
Szíved, lelked meggyógyítja,
míg merengsz az illatán! ... "
Amikor Szotyim nagyobbacska lett, már nemcsak hagyta magát szagolgatni, de minden, általa - erre a feladatra - potenciálisnak ítélt személytől el is várta a menetrendszerű szagolgatásos-cirógatást. Egy este ezzel célozta be a mamát:
-Mama! Szadoljál meg, milyen jó ízű vadok!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.