Kedves "Táita", "Íditó", "Döndinéni", "Aninéni", és "Anitó"!
Nagyon nehezen hiszem el, hogy nemsoká' nem Veletek töltöm majd a napjaimat. Minden reggel úgy jöttem, mintha haza jönnék, és úgy "szeletlek" Benneteket, mintha a családom volnátok. Anya most nagyon szomorú, mert mindig jó szívvel hagyott itt engem, biztonságban tudott egész napra, és ez mindennél fontosabb. Köszönöm, hogy olyan sok dologra megtanítottatok, hogy vigyáztatok rám, türelmesen terelgettétek az első lépéseimet, az első szavaimat, segítettetek, hogy ügyes nagyfiú legyek. Megigérem, hogy nem hozok szégyent a fejetekre az oviban!
"Zolita"
Kívánom, hogy mindennapi áldozatos munkátokon áldás legyen még hosszú évekig. Soha nem múló hálával és szeretettel gondolunk majd Rátok:
Nóra, Attila, Zolika
2012. 07. 10.
