Zuhanyzok.
Csendben.
Amennyire lehet.
Figyelem, mi történik addig odakinn. Például Thomast ki kell menteni szirénázó mentőhelikopterrel a Kanapé-szakadékból, vagy Szotyi-szimfónia tuccog kínai elektromos zongorára és műanyag dobverőre, bármi, amiből az következik, hogy Gyerek él és játszódik.
De most semmi.
Ajjaj. Baj van.
Bezárta magát a fagyasztóba, két pofára eszi a játékkonyhában éppen most "főzött" macskaalmot, vagy fejjel lefelé beesett a játékos kosárba, ami egyébként megtörtént, de cérna hangon visítva segítségért kiáltott, így - röhögve bár - de a "daru" kiemelte.
-Zotyikám! - üvöltök a fürdőszobából
-Ideeen!?
Na jó, annyira nagy baj nem lehet. Él.
Gyors öltözés, indulás.
Majd délután a csend szüleményének felfedezése:
-Szotyikám, mi történt itt?
A térelválasztón lévő virágcserépben szép sorban el voltak ültetve az égnek álló farkú famacskák, fehérek-feketék-tarkák..., fél méteres hatósugárban minden megszórva virágfölddel.
-Hááát...ott tatínak a szicák...szicavészé...
